Eighteenth

Bocsi mégis pofázok, de csak keveset. Amint látjátok előbb hoztam a részt, remélem tetszik majd. Jó olvasást!
Puszi: Happy Hippie <3
Nem tudtam aludni, egész éjjel csak forgolódtam. Najó, kb. három órát aludtam. Az egész éjszakát gondolkodással töltöttem - kivéve persze azt a pár órát, amit alvással. Rohadt nagy bűntudatom volt, végül is  Krisz miattam megy el. Én tehetek az egészről. A vicces az hogy nekem sosincs bűntudatom. Akkor sem volt amikor nem mondtam el a matek tanárnak hogy a rajta kaptam a feleségét valaki mással... Mondjuk az egy hónap múlva kiderül de mindegy. Muszáj volt beszélnem vele, csak azt nem tudtam mikor és mit mondanék neki. "Hé Krisz bocs, hogy miattam küldenek haza. Amúgy szeretlek." Na sztem ez totál hülyén jönne ki. Apropó: Szeretlek? Ez meg honnan a francból jött? Ebből látszik, hogy teljesen elment az eszem. Kipattantam az ágyból, mert úgy gondoltam, egy zuhany most nagyon jól esne. Felkaptam a cuccaimat és elindultam a fürdősátrak felé.
A zuhany tényleg jó volt és legalább rendesen át tudtam gondolni a dolgokat. Eszembe jutott milyen volt itt az első fürdésem. Krisz elcsórta a ruháimat, én meg persze rohadt pipa lettem, mert Ő egy dologhoz nagyon értett: Hogyan csessze fel az agyam. Annyira hiányzott, hogy az hihetetlen, pedig csak 28órája volt az utolsó veszekedésünk. Ahogy engedtem magamra a vizet vissza Hallottam Bálint hangját tegnapról " Ugye tudod, hogy ez volt az utolsó húzásod?" Mért küldik el egy ártatlan kis kajacsata miatt? Nem is csinált más balhét. Először nem értettem, de most rájöttem: Krisz több éve ebbe a táborba jár nyaralni. Biztos csinált más dolgokat. Jó elismerem ehhez nem kellett volna ilyen sokat gondolkodni, de nézd el nekem, mivel tegnap sokkos állapotban voltam és most reggel van. Nem mindig vagyok okos. Azonnal cselekednem kellett, ha nem akartam, hogy miattam rúgják ki a szerencsétlent.
Gyorsan felöltöztem és rohantam, hogy még reggeli előtt beszéljek vele. Elég egyszerűnek tűnt, csak be kellett volna kopognom. Az egészben az volt a bökkenő, hogy nem mertem. A tetőablakon nem akartam bejutni, tekintettel a múltkor történtekre, amikor is nem a legépebb állapotban jutottam el a tetőig. Éppen emeltem a kezem, hogy kopogjak, amikor eszembe jutott: Az is lehet, hogy nincs itt. Lehet, hogy már el is ment. Basszus mit csináljak? Estem pánikba rögtön. Na ezért nem jó, ha gondolkodom. Majdnem feladtam, de meghallottam a  hangját bentről- ezek szerint nem olyan jó szigetelésűek ezek a kunyhók. Nem nekem szólt, hanem valakivel beszélt. Rájöttem, hogy telefonon mert a másik fél hangját nem hallottam, hacsak nem őrült meg, mert akkor magában beszélt.
- Te is jössz? - a hangja lágy volt. Még Sosem Hallottam így beszélni. - Én is szeretlek, tudod adni egy kicsit Petrát?
Mi a szent szar? Ez a srác egy nő faló vagy mi? Mert nem hinném, hogy egy fiúnak mondta az Sz betűs szót. És kifejezetten furcsán hangzik, ha egy srác neve Petra. Na jó én végeztem ezzel a csávóval! Tőlem akár elküldhetik a föld mélyére is, akkor se lesz bűntudatom miatta, ha már két ribanc is várja otthon!
- Nem anya, tényleg én vagyok a felelős az egész kaja ügy miatt - oh, hogy az egyik akit leribiztem az az anyja... Jó de akkor is a másik biztos nem az anyja. - Mikor jöttök? - Hallottam újból Krisz hangját - Jó addigra összepakolok. Szeretlek. - hallottam, ahogy az ajtó felé lépked én meg nem tudtam hova menni, mert ledermedtem. Kinyílt az ajtó és Krisz meglepett fejével találtam szembe magam. Vagyis a mellkasával, mert olyan magas, hogy gyorsan fel kellett emelnem a fejem ahhoz, hogy lássam az arcát. Nagyjából én is valami idióta fejet vághattam, mert elnevette magát.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte, én meg még annyira sokkos állapotban lehettem a sok csajai miatt, hogy teljesen meggondolatlanul cselekedtem.
- Kinek mondtad hogy szeretlek? - csúszott ki a számon akaratlanul, mire ha lehet Krisz még értetlenebb fejet vágott.
- Az anyámnak?
- Azt tudom, de előtte? - jesszusom én tényleg bediliztem! Ennél szánalmasabb már nem is lehetnék...
- Jaaa, a húgomnak - mondta természetesen - Amúgy meg mit kémkedsz utánam?
- Én nem kémkedek! - akadtam ki rögtön.
- Nyugi, nem kell felkapni a vizet, csak vicceltem - nevetett, de ez a nevetés nagyon más volt. Nyugodt és nem tudom... egyszerűen más.
- Oké, de nálad sosem lehet tudni, mikor gondolod komolyan a dolgaidat, szal jogosan kaptam fel a vizet - mondtam megnyugodva.
- Na akkor, mért is vagy itt? - váltott témát, hirtelen én meg megint hülye kérdést tettem fel.
- Jó, ez most tényleg nem vicces. Mire készülsz?
- Hogy hogy mire készülök? - értetlenkedett, én meg kezdtem eléggé hülyén érezni magam, pedig még csak hét óra volt, de ha már égetem magam akkor folytassuk magas hőfokon.
- Tök kedves vagy velem, ami nem szoktál lenni. Inkább egy arrogáns, beképzelt, bunkó vagy - ne kérdezzétek mért csinálom ezt, mert én se tudom. Eredetileg bocsánatot jöttem kérni és segíteni neki, hogy ne küldjék el. Valamiért nekem sose sikerül az eredeti tervnél maradnom.
- Mért, már kedves sem lehetek? - mosolygott rám, amitől kirázott a hideg.
- De csak furi - néztem a szemébe, amin csak most vettem észre, hogy ha a nap belevilágít akkor zöldes. Nagyon szép...
- Legyek bunkó? - kérdezte nekidőlve az ajtónak, amitől az oldalán fentebb csúszott a pólója és kilátszott a hasizma. Azt hittem ott helyben össze esek.
- Nem, ez most így jó - mondtam, miközben néztem a hasizmait. Lányból vagyok na.
- Veszem észre - nevetett. Olyan édes volt!
- He? - kaptam észbe és gyorsan visszatereltem a tekintetemet a szemére, amivel nagyjából ugyanolyan hatást ért el, mint a kockáival, de nyugton maradtam és nem rohantam le azonnal.
- Semmi - nevetett ki ismét, de ez nem gúnyos nevetés volt, hanem még mindig az a furcsa - Neked nem reggeli tornán kéne lenned? - érdeklődött.
- Még nincs és egyébkéntis, mindig elszoktam lógni.
- Húúú, akkor jó sok zálogod lehet - nézett elismerően.
- Nem olyan sok - mutattam fel a csuklómat, ami a tábor elején még tele volt karkötőkkel, ma már viszont alig van rajta - De azért remélem, vissza kapom őket.
- Ja. Én is. Tök jól néztek ki a kezeden - oké, én ezt most jól hallottam? Krisz megdicsérte a karkötőimet?
- Aha... - nem tudtam mit hozzá szólni. Ha ez most a Facebook lenne, akkor tuti, hogy nem néztem volna meg az üzenetet és később kitaláltam volna egy hazugságot, mondjuk: "Bocsi, de épp az anyám haját tartottam, mert beteg". De itt, muszáj volt valamit mondanom - Öhöm... Köszi.
- Na mért is vagy itt? Mert ezt a kis részletet elfelejtetted közölni - váltott megint témát, aminek iszonyúan örültem, mert kezdett nagyon kínos lenni a helyzet.
- Azért jöttem, hogy beszéljek veled.