Nineteenth

Hali Emberkééééék!! Na itt van végre a 19. rész! Bcsássatok meg ( ha még egyáltalán maradtak olvasóim), hogy eddig nem írtam de 1. Nyár volt és szórakozi akartam - megjegyzem, hogy sikerült. 2. Pihenni akartam - ez is sikerült. 3. Nem nagyon volt kedvem írni. Mellékesen megjegyeném, hogy ezt a részt már nyár elején elkezdtem írni, de mindig abbahagytam és amikor eszembe jutott akkor folytattam, szóval, ha jól számolom még lesz egy rés plusz az epilógus és vége. 2016 - ban pedig elkezdem a Ki Lép Először 2. részét, ha minden jól megy.  Ja és bocsi az esetleges hibákért, de telóról ítam meg a rész felét...
Puszi Happy Hippie <3



- És mért akarsz velem beszélni? - kérdezte bizonytalanul.
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek - fogtam bele a szóáradatomba
- Mért is? - nézett mélyen a szemembe, mint aki tudja a választ, de tőlem akarja hallani.
- Igazságtalanul ítéltek el, engem kellett volna elküldeniük - sütöttem le a szemem, majd a szempilláim alól fel lestem rá. Megérintette a karom és gyengéden egy iciripicirit közelebb húzott magához és úgy felelt.
- Jaj ne hibáztasd magad! Lehet, hogy elmegyek, de az érzéseinknek nem lesz gond a távolság - húzott még közelebb magához, amitől nekem egyre gyorsabban kellett vennem a levegőt.
- Ezt hogy érted? - most az én hangom volt bizonytalan.
- Hát így - rántott magához hirtelen és száját az enyémre tapasztotta...

- Lív? - Akkorát ugrottam mint még soha! Komolyan még Levi se ijesztett meg ennyire. Annyira elpirultam a gondolataim miatt, hogy a fejemet ellehetett volna adni a piacon, mint a legszebb paradicsom.
- Öhm... - jól van Lívia megtudod csinálni, csak tartsd magad a forgatókönyvhöz. - ... Én azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. 
- Miért is? - oké eddig jól haladunk...
- Igazságtalanul ítéltek el, engem kellett volna elküldeniük - jó! mi is jön? Ja szem lesüt és alóla felnézni. Remélem az a tini magazin igazat mondott.
- Még szép! - Na ja. Én és a forgatókönyveim. De az is lehet, hogy az a hülye újság csak blöffölt és a szempilla alól felpillantás egyszerű kitaláció... Vagy csak én vagyok olyan béna, hogy nemsikerül rendesen a "csábos pillantás." 
- Tessék? - háborodtam föl azonnal a saját bénaságom miatt, de ezt ő nem tudta, csak annyit látott, hogy ideges lettem és azt hitte miatta.
- Jól hallottad. - válaszolta kimérten, amitől már miatta is felment bennem a pumpa. - Tényleg téged kellett volna haza küldeniük, de sajnos túl jószívű vagyok.
- Mi? Te jószívű? Röhögnöm kell!
- Mégse teszed, ezek szerint igazam van. - annak a kedves srácnak aki ajtót nyitott nyoma veszett. Helyette itt állt előttem Erdősy Krisztián teljes valójában.
- Hát te mekkora nagy paraszt vagy! - kiáltottam rá.
- Mégis mért? Mert nem azt mondtam, amit vártál? - nevetett rám gúnyosan.
- Pontosan... - de egyszer csak Krisz befogta a számat és maga mellé rántott. - Mi a ... - kezdtem, miután elvette a kezét a számtól, de nem tudtam befejezni, mert megint befogta.
- Ne mondj semmit érted? Csak vigyorogj mint a színészek ahhoz úgyis értesz. - értetlenségem azonnal átment csodálkozásba, amikor megláttam egy fekete Audi A6-ost lefékezni a ház előtt.
- Ez a ... 
- Ne beszélj! - suttogta összeszorított fogakkal.
A motor leállt és kiszállt belőle egy nő és egy férfi. A nő kinyitotta a hátsó ajtót és kiugrott belőle egy szőke kislány.
- Kriiiiiiisz - ugrott a mellettem álló hülye gyerek nyakába.
- Mi van Manó? - karolta át, hogy le ne essen a kezéből.
- Képzeld anya vesz nekem egy hörcsögöt! - nevetett a kislány, amitől neki is megjelentek azok a kis gödröcskék az arcán. 
- Szia Krisz! - köszönt a nő és megölelte.
- Na mi van fiam csajozol? - jött oda a férfi is. A kijelentése nem volt túl diszkrét mert azonnal elpirultam és a hülye gyerek ölében lévő lány rám emelte a teljesen ugyanolyan kék szemeit mint Kriszé annyi különbséggel, hogy ezek láttán nem éreztem robbanást a hasamban.
- Ő a barátnőd? - kérdezte kerekre tágult pupillákkal, amitől annyira édes volt.
 - Nem egészen... - kezdett bele a magyarázkodásba.
- Akkor csak félig? - nézett rám még mindig nagy szemekkel - kié a másik feled? - kérdezte most már tőlem.
- Hát... - nem tudtam mit válaszoljak, ezért inkább kussoltam és amúgy is Krisz rögtön közbeszólt. 
- Azt hittem később jöttök - fordult a nő felé.
- Amint látod nem - mosolygott rá és elvette a kislányt tőle, hogy a saját karjába vegye. - Beszéltem a nagybátyáddal és azt mondta délig kell elhagynod a tábort, szóval igyekezz a pakolással. - intézte a szavait Kriszhez, majd felém fordult. - Neked nem reggelizned kéne? az előbb hallottam a gongot és tapasztalataim szerint nem jó, ha kihagyod az étkezést a délelőtti programok előtt, mert nem fogod bírni - nevetett rám kedvesen.
- Oh, tényleg. Észre sem vettem - kaptam észbe.
- akkor lehet, hogy valami fontos elvonta a figyelmedet - mosolygott, majd rám kacsintott - Na siess le ne késd! - Ránéztem Kriszre és asszem egy kicsit elpirultam, majd gyorsan hátat fordítottam és elszaladtam az ebédlő felé.
Bent már hatalmas volt a sor, de nem nagyon foglalkoztam ezzel, vagyis nem volt időm foglalkozni ezzel, mert egy kar megragadott és kirángatott a sátorból. Ezek szerint ma éhes leszek egész délelőtt.
- Beszéltél vele? - na jó, szerintem kitaláltátok ki volt az. Ha nem megmondom. Nó volt és mint mindig, megint fel volt pörögve.
- Igen - válaszoltam közönyösen.
- Ééééééés? - nyújtotta el kíváncsian az é-t .
- Semmi. Jöttek a szülei és most pakol, aztán haza megy. Ráadásul totál bunkó volt.
- A bunkósága most teljesen jogos, mivel miattad küldik el - nézett rám szemrehányóan.
- De mit tett azon kívül, hogy kajacsatázott? - néztem Nóra érthetetlenül.
- Ezt tőle kell megkérdezned.
- Szó sincs róla. Az előbb is olyan seggfej volt! 
- Mondom, azt te megérdemelted elvégre miattad megy el! - nézett rám azzal a "most nagyon okosat mondok, tehát hallgass rám" nézéssel.
- És mégis mit csináljak ha? - kezdtem rá is dühös lenni.
- Kérdezhetek valamit? - hangja kezdett ingerülté válni
- Azt hiszem... - vonakodtam.
- Szereted? 
- Nem tudom - néztem rá kétségbeesve.
- Nagy Lívia! Azt kérdeztem: szereted? - most már tényleg nagyon felvitte a hangját.
- Igen! Tessék kimondtam! Most boldog vagy? - kiáltottam.
- Akkor beszélj Bálinttal, hogy nem ő a hibás, hanem te és hogy téged kell elküldenie. - hadarta gyorsan, majd egy óriási levegőt vett - Huh, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz okosnak lenni!
- Oké akkor én most megyek... Kezdtem hátrálni, majd gyorsan megfordultam és elrohantam, hogy megkeressem Kriszt. Vagyis a házához rohantam, mert úgy gondoltam még ott van.
Hát nem volt ott. Csak a húga ült a lépcsőn és rajzolt a homokba.
- Hát te? - ültem le mellé. 
- Várom anyuékat - rajzolgatott tovább a homokba.
- És Kriszt nem tudod véletlenül, hogy hol van?
- De - mondta és tovább firkált.
- Éééés megmondod hol van? - kérdeztem türelmetlenül.- Aha, elment valahová - hát ezzelnagyon kisegített mondhatom.
- Oké, itt megvárhatom?
- Persze. Akarsz rajzolni? - nyújtott felém egy botot.
- Aha - vettem el tőle és elkezdtem firkálni a homokba.
- Szép csillagos az ég elcsendesült a rét...- kezdett el halkan énekelni.
- Mit énekelsz? - kérdeztem kedvesen.
- Ha nem tudok aludni mindig ezt énekli nekem és olyankor eltudok aludni. Te szoktál énekelni? - kék szemei elvarázsoltak, miközben kezét az enyémbe csúsztatta. Nem értettem, hogy mért tette, de nagyon aranyos volt.
- Néha - vontam vállat és szirmokat rajzoltam a porvirágomnak.
- Énekelj nekem - kérlelt és közben gyengéden megrángatta a kezem. Nem tudtam nemet mondani, hiszen olyan aranyos volt.
- Mit énekeljek neked? - mosolyogtam rá.
- Akármit - viszonozta mosolyom.
- Nehogy elkedj énekelni,mert mindenki idejön és megint olyan lesz mint egy béna musicalben! - halottam meg egy nyers hangot a hátam mögött.
- Krisz! - ugrottam fel ledobva a botot, amivel firkáltam.
- Igen még mindig ez a nevem. - mondta szarkasztikusan.
- Barom. - szállt el az örömöm.
- Hé! Itt van a húgom is. - mutatott a csöppségre, aki kíváncsian figyelt minket.
- Bocsánat. - és akkor felnéztem rá.  - Akkor elmész? -néztem a szemébe először úgy hogy nem remegett közben a lábam.
- Szerinted? - jött hozzám közelebb. Szemében szomorúság bujkált, ilyet most láttam nála először. Tudtam, hogy el kell mennie és az én hülyeségem miatt. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, majd hátatfordíva futni kezdtem Bálint háza felé.
Lihegve megálltam az ajtó előtt. Kopogtam.  De előtte nem felejtettem el nagy levegőt venni.
- Mi történt? - nyitott ajtót Bálint.
- Krisz - válaszoltam.
- Nem hiszem el. Még elsem ment, de már megin valami hülyeséget csinált. - háborodott fel.
- Nem, nem csinált semmi rosszat. Pont ezért jöttem.
- Hogyan? - kicsit összezavarhattam.
- A kajacsatát nem ő kezdte. - hadartam - Én voltam , de az is véletlen volt. Mentem az étellel a helyemre és megbotlottam, így az egész Krisz fejére ömlött. - huuuu. Fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.
- És ez csak most jutott eszedbe, hogy közöld. - húzta fel a szemöldökét.
- Eddig nem mertem - vallottam be nem csak neki, hanem magamnak is az igazat.
- Szóval azt állítod, hogy nem Krisz tette. Biztos, nem csak kitaláltad?
- Bálint - kezdtem tárgyilagosan - Szerinted mért hazudnék egy olyan személlyel kapcsolatban, akit utálok?
- Jogos... Ha csak nem változott meg azóta a véleményed róla és ezért mondod ezt. - méregetett a felnőttek mindentudó nézésével.
- Biztosíthatlak, hogy még mindig utálom. - ami igaz is. Néha tényleg nagyon utálom.
- Ezt még át kell gondolnom. - nézett rám, majd újra szólásra nyitotta a száját. - Na de most már siess mert mindjárt kezdünk.
- Oké - fordultam vissza és a partra mentem, ahol gyülekezni szoktunk.
Noémi már ott volt és kíváncsian figyelt, ahogy felé igyekeztem.
- Még átgondolja. - válaszoltam ki nem mondott kérdésére.
- Oh, jól van. - aggódva nézett rám, mintha bármelyik percben felrobbanhatnék vagy mi.
- Ne nézz rám így! - löktem meg a vállát gyengéden és akkorát vigyorogtam rá, hogy ne vegye észre mennyire be vagyok parázva.
- Na gyerekek, ma különegeset játszunk - jelent meg hirelen Bálint - A játék lényege szerezd meg a zálogod.
A többiek felhördültek, Én meg csak értetlenül néztem Nó-ra .
- Ez azt jelenti, hogy vissza kapjuk a zálogainkat, de előtte meg kell csinálnunk valamilyen megalázó feladtot a többiek előtt.
- Uh. - ennyi volt össz vissz a reakcióm.
- Na üljünk mindannyin egy szép nagy körbe - adta az utasításokat Bálint. - De ha lehetne még ma! - kiáltott rá a csapatra, mivel senki nem akart megmozdulni, viszont miután már kétszer is ránk szólt, kénytelenek voltunk megmozdítani a végtagjainkat.
- Azok kedvéért akik még nem játszották ezt a játékot, elmondom hogyan is zajlik ez. - Kezdett bele, mikor már indenki elhelyezkedett a körben. - Szóval, itt van mellettem ez a kosár tele egy csomó kacattal, amit ti adtatok, mikor késtetek, valamelyik programról, érdekesség, hogy a legtöbbet a reggeli tornánál szereztem.
Itt nyeltem egy nagyot, mivel szinte minden reggeli tornát kihagytam így a karomon lévő karkötők kissé megfogyatkoztak. Míg ezen gondolodtam nem vettem ésre, vagyis nem hallottam a kzeledő lépteket.
- A lényeg, hogy amt előveszek annak a gazdája be áll a kör közepére és el kell mutogatnia, amit a többiek kitalálnak. Ez lehet tárgy, fogalom, bármi, csak eltudja mutogatni a kör közepén álló. Akkor kezdjük. - vett elő a kosárból egy fekete bőr karkötőt, mire én lesütöttem a szemem. - Ez kié? - emelte fel, hogy mindenki láthassa.
- Az enyém - mondtam és lassan besétáltam a körbe.
- Akkor valaki kezdje, mondjn neki valamit, amit el kell mutogatnia. - senki nem szólalt meg én meg könyörgően néztem Noémire, aki megvonta a válát, jelezvén, hogy semmi nem jut az eszébe.
- Senki? Kezdjem én? - kérdezte Bálnt, mire csak halgatás volt a válasz. - Hát jó, legyen mondjuk...
- Melltartó. - ezt már nem Bálint mondta, hanem az akit szerettem és utáltam egyszerre,, csak nem tudom melyik érzelem volt az erősebb.