Fourteenth

Hali Emberkék! Kicsit sajnálom, hogy senki nem érdeklődött a többi blog ötletemért...Na mindegy majd egyszer...:D De én hoztam is az új részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket, mivel ezt most spontán írom, mert ezt a részt elfelejtettem leírni a jegyzeteim közé. Azt hittem ott van, de kiderült ma reggel, hogy nincs :D Szóval fogadjátok sok szeretettel a tizennegyedik részt!
Puszi: Happy Hippie <3

- Hát itt vagy! - Hangja aggódásra utalt.- Már mindenki téged keres.
- Nem hinném, hogy ennyire fontos lennék bárkinek is...-motyogtam magam elé.
- Ezt, hogy érted?- érdeklődött.
- Tessék! A helyett , hogy azt mondanád, Dehogynem, Nekem fontos vagy! Rákérdezel, "ezt, hogy érted?"- fakadtam ki mint a Vezúv.
- Hisz alig ismerlek pár órája!- lepődött meg őszintén. Ránéztem és észbe kaptam, Jé tényleg!
- Uhh. Bocs, de most jelenleg hisztis állapotban vagyok. - mosolyogtam bocsánat kérően .
- Semmi gond, mindenkiknek van egy ilyen napja.
- Ja. És nekem egyre többször... Na, de  mért is keres engem mindenki?- fordultam Dávid felé , aki a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon, amit el is fogadtam.
- Folytatódnak a vízi játékok és egy valakinek nincs párja - Mondta, most már nagyjából egy magasságban.
- Oh, basszus!
- Ugyan, nem hinném, hogy olyan szörnyű - nevetett, ami szintén egy isten nevetésére emlékeztetett. Habár, még életemben nem hallotta istent nevetni, de amennyi hülyeséget összetudok hozni, eltudom képzelni, ahogy egy nagy tál popcorn mellett nézi az életemet hangosan röhögve. Lehet, azért dörög az ég...
- De hidd el, van amikor olyan szörnyű- indultam el a tábor felé. Csak most vettem észre, hogy milyen messzire bementem az erdőbe.
- Hány óra van? - fordultam meg hirtelen.
- Tíz múlott nyolc perccel.
- Aztaaaa, tök sokáig elvoltam!- csodálkoztam tátott szájjal.
- Reggeliztél?
- Ööö... Nem.- lepődtem meg a kérdésén.
- Pedig a reggeli a nap legfontosabb étkezése.- nyújtott át egy twix-et.
- Ha nem tudnám, hogy orvos vagy, ebből a mondatból kitaláltam volna, bár nem minden orvos ad csokit reggelire.- vigyorogtam, miközben kinyitottam a csomagolást.
- Szerencséd van. Én rendes orvos vagyok.- kacsintott egyet, amitől gondolom még az angyalok is szerelembe estek volna.
- Aki támogatja a fog szuvasodást.- Nevettem ma először igazán.
- Ez csak egy csoki.- ragadt rá a jókedvem és nevetett velem.
Az út további részében csöndben mentünk...vagyis én ettem a twix-et, Ő meg gondolom nem tartott semmit olyan fontosnak, hogy elmondja.
- Hol a francban voltál? Csak az én párom hiányzik! - Basszus miért? Pár percig Krisz mentes volt az életem, de neki fel kell bukkannia, hogy tönkre tegye ezt! Végig mért majd tekintete Dávidot vette figyelembe és az arca mindent elárult, hogy mire gondolt.- Bocs remélem jól érezted magad.
- Várj! Ez nem az aminek látszik...-kezdtem magyarázkodni, de meggondoltam magam-...Vagy, de ez pont az aminek látszik! És tudod mit, Jól éreztem magam, mert pár órán keresztül nem kellett képed bámulnom!- Elegem volt, hogy csak Ő szórakozhat velem. Asszem ideje vissza vágnom.
- Rendben. - Arca megint pókerarcra váltott. Megfordult és elment a többiekhez, akik a parton vártak rám.
- Azt hiszem mennem kell. - fordultam a félisten felé és indulni kezdtem.
- Hé!- ragadta meg a csuklómat- Mi volt ez?
- Semmi. Ne törődj vele!- továbbra sem engedett el.
- A pasid azt hiszi, hogy mi ketten az erdőben...-kezdte, de nem hagytam hogy befejezze.
- Wowowowooooo! Először is Ő nem a pasim. Másodszor: engem nem érdekel, hogy mit hisz. Oké?
- Oké!- Vigyorgott, majd elengedte a kezem.
- Most mi olyan vicces?- néztem fel rá.
- Semmi. Na menj, mert nagyon dühös lesz .
- Jó- indultam meg a tömeg felé.- Várj! Ki lesz dühös? -fordultam vissza.
- Hát Ő.- intett fejével Krisz után.- A szőke herceg.
- Te nem vagy normális.- egy darabig pislogás nélkül meredtem rá, majd hitetlenül nevetve megfordultam és tovább mentem.
- Adj valamilyen zálogot.- közölte velem Bálint a tábor vezető
- Mi?- értetlenkedtem.
- Késtél. Adnod kell valamilyen tárgyat zálogként, amit este a tábortűznél vissza kapsz.- magyarázta.
- Jaaa, oké.- levettem az egyik karkötőmet és a kezébe nyomtam.
- Rendben, ha már mindenki itt van elkezdhetnénk a mai vízi játékot. Tehát; mindenki vegyen ebből a vödörből egy fehér pólót és vegyétek fel.- kezdett bele a játék elmagyarázásába.- Ha ez megvan, akkor elmondanám a szabályokat. Szóval, mindenki kap kezdésnek öt vízzel hígított lufibombát, majd a bázisotokon lesz több is. A lényeg, hogy csak egy pár nyerhet. A nyertes pedig az, akin a legkevesebb festékfolt van. Szerintem érthetően elmagyaráztam, de ha van valakinek kérdése az most kérdezzen.- fejezte be a monológját.
- Bálint?-tette fel a kezét egy tag akit még nem láttam. Hihetetlen mennyi emberrel nem beszéltem, pedig már egy hét eltelt a táborból.
- Igen, Gergő?
- Mi van akkor, ha a párunk egyik tagját teljesen összefestékezik és a másikon egy folt sincs?- kérdezte... ezek szerint Gergő.
- Jogos kérdés! Akkor mindketten kiesnek.- jelentette ki határozottan.
- És hol vannak a bázisok?
- A házak mögött minden párnak van egy és lehet rabolni is. Na most tűnés játszani!
Mindenki elkezdett rohanni mint az őrült, minden pár egy ház mögé, csak én álltam értetlenül meg egy másik srác asszem Martinnak hívják és...Kira párja volt. Ami csak egyet jelentett: Krisz vele van. Gondolat menetem be is igazolódott, mivel hangos röhögések közepette két ember esett ki egy ház mögül. Mindkettőjükön festék folt volt. Látszólag eléggé egymásba voltak gabalyodva.
- Krisz? - kérdeztem kicsit, de csak egy egészen iciripicirit dühösen.
- Mi van? - hangjából ítélve nem nagyon örült, hogy megzavartam.
- Talán az hogy a csapattársaddal kéne lenned és nem az ellenfeleddel.- mondtam lesajnálóan. Legalábbis próbáltam az lenni.
- Hupszika.- nevetgélt Kira.- Majd este folytatjuk.-puszilta meg az arcát Krisznek, majd Martin oldalára sétált.- Gyere vár ránk a sok festék.-karon fogta és elfutottak egy ház mögé.
- Mi a szar?!- fakadtam ki ma már másodszor.
- Hé, nem beszélünk csúnyán.-terelte a szót.
- Oh, bocs! Akkor, mi a fekália?!- mondtam cinikusan.
- Az van amit láttál.-fordult meg és kikerült egy felé repülő bombát. Megfogta a kezem és egy ház mögé vitt, ahol egy rakat festékkel töltött lufi hevert, várva arra, hogy valaki eldobálja őket. Hirtelen egy bomba repült el pont a fülem mellett. Krisz fogta magát és gyorsan a földre rántott.
- Nem hallottad? Ha egyikünket összefestékezik mindketten bukunk. Nem akarok miattad kiesni Hercegnő.- suttogta a fülembe, nekem meg betelt a pohár.
- Te utolsó szemét disznó! Nem az én pólómon lett festékes a nagy játékban!- szinte már kiabáltam vele, amit pislogás nélkül fogadott.- Jól érezted magad a ház mögött?
- Igen, Jól éreztem magam!- kapta fel Ő is a vizet-Most már kvittek vagyunk!
- Jézusom Krisz! Mintha az oviban lennénk!-mondtam hangomba megvetést csempészve.
- Ne jézusomozzál basszus! Az a srác kábé öt évvel idősebb nálad!- egyre dühösebb és dühösebb lettem.
- Basszus! Te semmit nem tudsz mi történt!
- Akkor magyarázd meg! - most már ő is kiabált.
- Mért kéne megmagyaráznom? Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal! - amit ezután tett azt okkal sorolhatom Krisz megbocsáthatatlan dolgai közé.
Hirtelen magához rántott és megcsókolt. Erősen nyomta magát hozzám én meg annyira belefeledkeztem, hogy nem is tiltakoztam, csókunk egyre szenvedélyesebb lett, Beletúrtam a hajába, hogy még jobban közelebb vonjam magamhoz. A hajába, amibe valószínűleg Kira túrt bele előttem. És hirtelen minden bevillant az agyamba. Hogy Ő és Kira este találkoznak és befejezik amit elkezdtek. Gyors mozdulattal ellöktem magamtól. Annyira meglepődött, hogy volt időm felkapni egy lufit és hozzá vágtam.
- Mi a...- kezdte, de nem fejezte be, inkább Ő is hozzám vágott egyet. A bomba egyenesen a mellkasomon placcsant.
- Hogy...-asszem, mi ma csak fél mondatokban fogunk kommunikálni. Dühömben felkaptam vagy hatot és felé dobtam, amit ki is került, majd lehajolt. Na akkor találtam telibe a hátát! Hirtelen felegyenesedett és az arcomba dobott egy sárga festékkel töltött lufit. Már nem láttam a méregtől. Egymás után vágtam hozzá a lufikat és szerintem senkinek sem mondok ujjat azzal, hogy Krisz is ugyanígy tett. Észre se vettük, hogy kikerültünk a házak mögül és ott dobáltuk egymást az összegyűjtött bombáinkkal a tábor közepén.
-Hé, hé, héééé! - kiabált Bálint.- Mi a francot csináltok ti ketten? Mi nem volt érthető a szabályokon?- gyorsan ledobtam az összes " fegyvert", ami a kezemben volt és körbenéztem. Az össze táborozó minket állt körbe. Volt aki röhögött, voltak olyanok akik értetlenül bámultak és olyanok is akik okos telefonjaikkal minket kameráztak.
- Mars azonnal lemosakodni és ebédig elő ne kerüljetek!- szidott le minket.- A többiek is! Mindjárt ebéd.- megfordult és otthagyott minket, mi meg elkezdtük megcélozni a zuhanyzósátrakat. Vagyis nem mindenki, mert egy páran nem törődve a környezettel fogták magukat és beleugrottak a tóba. Bevallom könnyebb megoldás, de akkor is környezet szennyezés! Na mindegy. Fejemet forgatva megkerestem Noémit. Elég hamar ment. Odalépkedtem hozzá.
- Nem hiszem el, hogy ti ketten mindig balhéztok.-nevetett ki.
- Hát hallod, én sem.- fújtam ki egy nagy adag levegőt.
- Na siessünk, mert a megszáradt festéktől nem tudom mozgatni a karom.- nevetgélt, én meg hirtelen megtorpantam. Nó észrevehette az arckifejezésem, mert így szólt.
- Ahahaj Lív, most meg milyen őrültség jutott az eszedbe?

Thriteenth

Uh, tudom nagyon sokat késtem, de ihlethiányom volt... legalábbis ezzel a story-val, mert közben eszembe jutott még kettő, szóval azokat írtam. Ha érdekel titeket, valahogy jelezzétek pl. komment :D és ide kiírom mind kettő prológusát. Még egyszer bocsi, hogy ennyit késtem,  most viszont kárpótollak titeket egy nagyoooooon hosszú résszel. Jöjjön hát a várva várt tizenharmadik rész! 



Jó olvasást! 
     Puszi: Happy Hippie <3

" Basszus, ugye nem horkoltam?" Ez volt az első gondolatom, amikor reggel kipattant a szemem. A másik az, hogy Krisz miért ölel át a jobbkezével. Ránéztem az arcára. Annyira aranyos volt, azt hittem mindjárt kiszaladok a szobából, mert éreztem, hogy gyengülök. Ott szuszogott arcával felém fordulva  és közben átölelt. Nem tudom meddig néztem őt, de asszem elég sokáig. Egyszer csak hirtelen kinyitotta a szemét. Hunyorgott, majd rám vigyorgott.
- Mi van, Istent láttál? - Utalt meglepett arcomra.
- Mi? Dehogyis! - Válaszoltam gyorsan.
- De engem néztél. - Szögezte le és tovább vigyorgott.
- Felejtsd el, nem te vagy az Isten. Amúgy meg nem tudtam megmozdulni. - Utaltam ölelő karjára. Na jóóó, megtudtam volna mozdulni, de olyan jó volt nézni egy kicsit az arcát, úgy hogy közben nem vigyorgott rám gúnyosan. Sajnos amint észre vette, hogy átölel, rögtön elhúzta a kezét, nekem meg hiány érzetem támadt.
- Tudtad, hogy horkoltál?- Bakker úgy tudtam! Zavartan ránéztem.
- Nem is!
- De, de. Nagyon horkolsz. - Nevetett.
- Olyan seggfej vagy!- Mondtam megemelve a hangomat.
- Még is imádtál velem csókolózni annyira, hogy meg is ismételnéd. - suttogta közelebb hajolva, én meg lehunytam a szemem és vártam, hogy történjen valami...kb. 10 másodperc telt el, amikor kinyitottam a szemem és Krisz - valamivel távolabb lévő - önelégült arcával találtam szembe magam.
- Tudtam, hogy szeretnéd. - Vigyorgott, bennem meg felment a pumpa.
- Ez annyira... - nem tudtam mit mondjak - ... Ez annyira aljas volt! - Szinte már kiabáltam. Úgy látszik ez Őt annyira nem érdekelte, mert röhögött tovább. - Ez nem vicces. - Motyogtam paprika vörös fejjel
- De az. - Nem bírta abbahagyni a nevetést.
- Abbahagynád és segítenél eljutni az orvosiig? - Vágtam hozzá egy párnát, ami igen megerőltető volt, ugyanis a karom még mindig fájt. De mindegy is a lényeg, hogy abbahagyta a nevetést. Lemászott az ágyról és elindult a szekrényéhez.
- Végig szeretnéd nézni, ahogy öltözöm? - Utalt arra, hogy bámulom.
- Ja, nem! - Kaptam észbe és zavartan elfordultam.
Kb. 2 perc múlva szólt, hogy mehetünk. Kipattantam az ágyból, ami rossz ötlet volt, ugyanis rögtön össze is estem. Krisz azonnal hozzám rohant.
- Jól vagy? - Hangja tényleg aggódásról árulkodott.
- Mit érdekel az téged? - Sziszegtem fel fájdalmamban. Úgy látszik, tegnap nem vettem észre, hogy a bokám is kificamodhatott... Vagy lehet, hogy el is tört. Egy pillanatra rám jött a pánik "mi van ha...", de nem is volt időm ezen gondolkodni, mert Krisz felkapott és elindult velem az ajtó felé.
- AÚÚÚ! Te barom, nem tudnál szólni, vagy valamivel jelezni, hogy felemelsz?
- Bocs. - Mondta, de hangjában semmi megbánás sem volt. Nem akartam tovább vitatkozni, szóval nem szóltam semmit, csak hagytam, vigyen mint egy hercegnőt.
Az orvosi sátorig nem szóltam semmit. Nem mertem. Nemtom miér. Talán majd felnőtt koromban rájövök.
- Jó reggelt! - Köszönt egy... Egy Isten! Banyek Én mért nem vagyok többször beteg? Az orvos nem lehetett több 25-nél. Sötétbarna haja szinte fekete volt. A szeme is hasonló színben tündökölt. Nem viselt semmilyen orvosi köpenyt. Csak egy kopott farmert és egy fehér pólót, ami még jobban kiemelte szálkásan izmos testét.
- Bocs mit is mondtál? - Kérdeztem kábán, mire ő csak rám mosolygott.
- Azt, hogy jó reggelt. - Mosolygott tovább.
- Oh, neked is. - Vigyorogtam.
- Mi a történet? - Fordult rögtön felém, gondolom észrevette, hogy Krisz a karjában hozott ide. Még szerencse, hogy korán keltünk, így senki nem vett észre minket.
- Ööö... - Néztem Kriszre, aki csak felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy kíváncsi milyen mesét találok ki. - ... Fára másztam és leestem. - ami igaz is, szóval nem hazudtam a többi az már csak részlet kérdése.
- Oké. Megkérhetlek - fordult Kriszhez - , hogy tedd le erre az ágyra? - Mutatott egy összecsukható katonai ágyra. Krisz odalépett az ágyhoz és ráültetett.
Utálom az orvosokat - még akkor is, ha úgy néz ki, mint valami félisten - ezt minden közelemben élő ember tudja. Egyszer, amikor kicsi voltam megharaptam egyet, mert leakart nyomni a torkomon egy spatulát. Hiába próbálnak kedvesen mosolyogni, nekem az mindig vicsorgásnak tűnik. Általában Levit magammal szoktam rángatni, hogy szorítsam a kezét, amíg injekcióznak, vagy vért vesznek tőlem.
Rögtön, miután Krisz letett az orvos elkezdett közelíteni, mire én automatikusan Krisz keze után  kaptam, de mikor észrevettem, hogy mit is csináltam, azonnal elengedtem.
A srác megint ránk "vicsorgott".
- Hol fáj?
- Itt és itt. - Mutattam a vállamra meg a bokámra. Ő még közelebb  jött, így már letudtam olvasni a névkártyáját: Dávid. Illik rá. Elkezdte végigtapogatni a vállam, ami iszonyúan fájt.A vállam után ugyanezt megcsinálta a bokámmal, majd felegyenesedett.
- Semmi különösebb baja nincs, csak kificamodott. Visszaugrasztom és olyan lesz mint új korában.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ez a "visszaugrasztom" duma nem nagyon jött be.
- Nem lehetne valahogy másképpen? - Kérdeztem száj húzogatva.
- Attól tartok nem. - Mondta kedvesen.
- Jó, akkor essünk túl rajta. - Egyeztem bele.
- Rendben. Megkérhetlek, hogy vetkőzz le ?
- Szeretnéd mi? - Vigyorogtam. - Bocs, de általában a lányok többsége annak örülne, ha előbb elhívnák randizni.- Még mindig vigyorogtam, főleg azon, hogy Dávid vissza vigyorgott, ami azt jelenti a szövegem betalált.
A kis csöndet, egy hang zavarta meg. De nem olyan sima hang, ami jelzi, hogy " Hé én is itt vagyok!" Hanem tudod, amikor próbálod visszatartani a röhögést, de nem nagyon sikerül. Tudtam honnan jön és szinte egy emberként fordultunk Krisz fel, aki látszólag nagyon jól szórakozott.
- Bocs, de kimennél? - Mondtam, utalva arra, hogy már nincsen rá szükségem.
- Viccelsz? Mindjárt leveszed a pólódat. - Villantotta meg a fogsorát, mint egy fogkrém reklámban. Megforgattam a szemeim és már készültem, valami nagyon csúnyát mondani, de Dávid közbeszólt.
- Szerintem kezdjük oké? Mindjárt reggeli és nektek ott kell lennetek. Sóhajtottam egy Óriásit és lekaptam a felsőm. Éreztem, hogy mindketten végigmérnek, amibe kicsit belepirultam. A szemem  sarkából láttam, hogy Krisz mosolyog. Aztán Dávid közelebb hajolt és megfogta a vállam.
- Figyelj, ez egy kicsit fájni fog, de elmúlik.- Asszem ezt nyugtatásnak szánta... Erősebben szorította a vállam én meg gyorsan kinyúltam a jobb kezemmel, ami épp volt és megmarkoltam Krisz kezét. Éreztem, hogy vissza szorít és azt is, hogy a bal vállamnál történik valami, de nem nagyon törődtem vele, mert Krisz szorításától, nagyot dobbant a  szívem és csak a nagy, erős kézre tudtam gondolni, ahogy átkulcsolja az enyémet. Éreztem valami kis szúrást a bokámnál is, de annyira elmerültem a gondolataimban, hogy ez is olyan volt mintha álmodnék.
- Kész is van. - Rontotta el a pillanatot Dávid. - Ugye, hogy nem fájt? - Hangja vidám volt. Kriszre néztem. Egyenesen a kék szemeibe, - amelyek jobban elvarázsoltak, mint az Félistenbőrbe bújt orvosé - és úgy válaszoltam.
- Nem. Tényleg nem fájt. - Elfordítottam a fejem és rámosolyogtam Dávidra.
- Köszi mindent. - Mondtam. Leugrottam az ágyról és láss csodát, a lábam tényleg működött! Megmozgattam a karom, az is működött!
- Nincs mit. Remélem, még összefutunk...Mármint nem úgy értem, hogy sérülj meg...Hanem...
- Oké, értem én. - Segítettem ki vigyorogva, majd elindultam a kijárat felé, de még gyorsan visszafordultam. - Ezt még, egy kicsit gyakorolnia kéne Doktor úr. - Szerintem én lepődtem meg a legjobban, hogy milyen kacér tudok lenni. Dávid játékosan megcsóválta a fejét.
- Jobb lesz, ha most mész, különben kirúgnak és nem tudom veled gyakorolni. - Villantott meg egy "sexy doktor" vigyort, mire Krisz mellettem alig hallhatóan felmordult, amikor pedig ránéztem, gyorsan lesütötte a szemét.
- Rendben és viszlát Doktor úr! - Intettem nevetgélve, majd kiléptem a sátorból. Párlépést sétáltam előre, hogy a sátorba már ne hallják a mondandómat és hirtelen lendülettel a mögöttem lévő Kriszfelé fordultam.
- Mi volt az a morgás? - Vontam kérdőre.
- Semmi. - Válaszolta közömbösen és továbbhaladt, ezzel kikerülve engem. Utána futottam.
- Válaszol! - Emeltem fel a hangom. - Mi volt az a morgás?
- Miről beszélsz? - Játszotta az idiótát.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. - Mosolyogtam.
- Nem is hallhattad, mivel túlságosan elvoltál foglalva Doktor úrral. - A "doktor urat" hülye, nyávogós hangon mondta ki.
- Ha! Te féltékeny vagy! - Kiáltottam diadalittasan.
- Mi? - Horkantott fel. - Dehogyis! - Közelebb lépett, annyira, hogy a testünk szinte összeért. Csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre a gyors szívverésem-
- Akkor, mi a magyarázatod? Kérdeztem lélegzet visszafojtva, Ő meg közelebb hajolt a fülemhez. A szája szinte súrolta, miközben válaszolt.
- Csak próbálok megvédeni egy rendes srácot, attól a horrorisztikus élménytől, hogy a te horkolásodra ébredjen hajnali háromkor. - Éreztem, ahogy vigyorra húzódik a szája. Időm se volt felháborodni, mert mire észbe kaptam, már eltűnt az étkezősátorban.
Elment az étvágyam. Hihetetlen , hogy sosem tudok olyat mondani/csinálni, amitől zavarba jön. Hihetetlen, hogy mindig rá gondolok. Hihetetlen, hogy bármikor, amikor a szemébe nézek, megdobban a szívem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy lehetek egyszerre boldog és dühös amikor mellettem van. Úgy éreztem, alaposan ki kell szellőztetnem a fejem, szóval elindultam. A házak mögött van egy fás rész. Már egy félórája sétálhattam, amikor megláttam egy magányosan meredező fát. A nap pont rásütött. Csodálatosan nézett ki. Odamentem és leültem a tövébe. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy honvágyam van. Hogy hiányoznak Levi borzalmas  ébresztői, a reggeli veszekedések, anya aggódása, apa dudorászása, miközben egy tv-t szerel, a sok FIFÁzás. Nekem is furcsa volt. Még sosem volt honvágyam. Az otthonról Kriszfelé kalandoztak a gondolataim. Sosem fogom megérteni ezt a srácot erre már régen rájöttem. Csak arra nem, hogy mért szórakozik velem...
Nagyon hosszú gondolkodásomból - ami nálam igen ritka -, egy hang zökkentett ki.
- Hát itt vagy! - Hangja aggódásra utalt. Már mindenki téged keres.