Sixteenth

 Hali Emberkék! Tegnap akartam részt hozni, de amint látjátok ez nem sikerült, mert fáj(t) a fejem. Ma viszont hoztam részt és igaz kicsit rövid, de ezt is kínszenvedős volt összehozni, mivel nálam nem hat az aspirin. Jó béna vagyok mi? :D  Holnap viszont hozom a kövit és új blogot is nyitok majd belinkelem, mert ezt a blogot hamarosan befejezem. Gondolkodtam második részben, de azt nektek kell eldöntenetek, hogy akarjátok-e, mert nekem vannak ötleteim. Na jó olvasást!
Puszi: Happy Hippie <3

- Ez nagy volt Hercegnő! - jött oda Krisz.
- Tudom. A sulimban nagyjából minden héten csináltam ilyet. - ami persze nem igaz, mivel a suliban ahová járok eléggé korlátolt a diákok szabadsága. De ugye, amiről nem tud az nem fáj. Nem mintha ez olyan nagy dolog lenne, na mindegy.
- Oké, látom dühös vagy ...
- Óóó, én egyáltalán nem vagyok dühös - na jó talán egy kicsit. De nem tehetek róla! Nó volt annyira hülye, hogy elkezdett táncolni miközben én eltereltem a figyelmet róla! Csak annyit kellett volna megtennie, hogy ráborítja azt a rohadt főzeléket ennek a hülye gyerek fejére! Ahhj utálom a tökfőzeléket!!
- Azt látom. Mi dühített fel ennyire?- aggodalmaskodott. Értem! Aggodalmaskodott. Ráadásul ÉRTEM! Hát nem arany... Nem basszus most dühösnek kellene lennem rá! Bakker magamban vitatkozok. Totál meghülyültem.
- Nem nincs gond- próbáltam közömbös hangon válaszolni, de úgy látszik nem nyugtattam meg vele.
- Figyelj. Most tényleg nincs semmi baj?- nézett mélyen a szemembe. Azokkal a gyönyörű kék színű íriszeivel. Ha tényleg létezik élet a halál után, akkor én ugyanilyen szemeket akarok, hogy ne nekem kelljen mindig lesütnöm a szemem, ha belenéz, hanem neki. Úúú, bakker mennyire élvezném...
-  Nincs! Fogd már föl, hogy nincs! -  oké, ezzel a kirohanással magamat is megleptem, de ha már elkezdtem...- Elegem van, hogy úgy bánsz velem, mintha valamelyik régi játékod lennék, akit folyton előveszel, ha épp nincs senki más akivel szórakozhatsz! - üvöltöztem, de ez most nem zavart, mivel senki nem volt bent rajtunk kívül. Csak a konyhás nénik, de nekik is kell valami pletykálni való.
Kriszen eléggé látszott, hogy megleptem ezzel a kirohanással, viszont annyira nem, hogy ne szóljon vissza.
- Oh bocsánat, hogy belegázoltam az érzéseidbe Mrs. Doktor úr! Nem csak nekem kéne elraknom a játékaimat! - belerúgott az egyik asztalba, ami nyikorogva kereste az egyensúlyát. - Tudod mi a vicces? - kérdezte, de én úgy éreztem ez egyáltalán nem lesz az. - Hogy vacsora előtt vettem rá magam, hogy beszéljek veled. - elkeseredve túrt a hajába, én meg szintén elkeseredve megkérdeztem
- Mir... Miről akartál velem beszélni? - nyeltem egy nagyot miközben az egyik karkötőmmel babráltam.
- Már nem fontos - nézett megint a szemembe, de most nem láttam semmi fényt benne, vagy megbánást. Csak a saját mini hasonmásomat, aki nem nézett ki valami jól.
- De lehet, hogy fontos! - erősködtem, szerintem hiába, de egy próbát megért.
- Nekem nem lehet kell, hanem biztos. Sajnos ezt most már nem érzem. - megfordult és elkezdett kifele sétálni talán az életemből is.
- Krisz várj! - nyúltam utána.
- Mire? Hogy újra bosszút állj rajtam? - hangjában megvetés volt, amitől én annyira dühös lettem!
- Nem arra, hogy elmondjam nekem Sosem volt fontos- olyan közömbösen ahogy csak tudtam belenéztem a gyönyörű kék szemeibe,- amikből nem tudtam sohasem kiolvasni semmit még most sem- és elengedtem. Szó szerint, mivel a karját fogtam.
- Jól van. - mondta lazán. Nem hiszem el most szakítottunk ez meg nem érez semmit! Oké igazából nem is jártunk, de akkor is! Nem hagyhattam, hogy az övé legyen az utolsó szó.
- Jó! - mondtam dühösen.
- Rendben - ezek szerint egy kicsit hasonlítunk. Mindketten makacsok vagyunk.
- Jól van! - gyorsan, hogy ne legyen ideje válaszolnia kirohantam a sátorból.
 Semmi mást nem akartam csinálni, csak valahova elbújni és kidühöngni magam. Legszívesebben szét vertem volna mindet. És még neki állt fentebb! Ő játszott folyamatosan velem nem én! Én csak... Ki csesztem vele, amint volt rá alkalmam. Nem tehetek róla, hogy ez a kedvenc sportágam!
Tudtam, hogy csak egy helyen tudom kimosni a fejem. A fánál. Tempósan elindultam be az erdőbe, pár pillanat múlva eszre vettem, hogy már futok. Nem bántam mert jól esett. Beértem és megláttam valakit a fánál. Gyorsan kilihegtem magam, majd odamentem.
- Hát te? - kérdeztem kifulladva a futástól. Látszik, hogy semmit nem sportoltam a nyáron. De hát szünet van nem?
- Gondolkodtam. - nézett fel rám mosolyogva, ezzel megvillantva tökéletes fogsorát.
- Hogyan tudnád előállítani a rák ellenszerét? - néztem rá kimerülten a sok veszekedés és futás miatt.
- Nem - nevetett és megpaskolta a mellette lévő helyet.
- Akkor fogalmam sincs min gondolkodhat egy orvos - ültem le mellé és a hátamat a hatalmas kemény törzsnek  nyomtam. Mármint a fatörzsnek. Dávidnak is hatalmas kemény törzse van, csak neki az izomtól nem pedig attól, hogy fából van.
- És téged mi szél hozott ide? - kérdezte mit sem sejtve.
- Ááá, csak kiborultam - legyintettem egyet, de közben görcsbe rándult a gyomrom és elszorult a torkom.
- Mi borított ki ennyire, hogy futottál mint akit üldöznek? - még mindig mosolygott.
- Senki érdekes - erőltettem én is mosolyt az arcomra.
-  Áá, szóval fiú volt - nemtom hogyan találta ki, de mindegy - Figyelj, nekem nyugodtan elmondhatod - nézett mélyen a szemembe, amit nem kellett most lesütnöm.
- Csak untatnálak - legyintettem ismét és fel álltam, hogy induljak.
- Te? Soha nem untatnál - fogta meg a karom és rántott vissza.
- Oké, tényleg akarod hallani? - bólintott, hogy igen, felé fordultam és belekezdtem - Szóval az úgy volt...- kész Ennyi kellett, hogy meggyőzzön. Nem tudom mért, talán mert őt érdekeltem és nem akart kicseszni velem, vagy azért mert úgy nézett ki mint egy isten. A lényeg, hogy kiöntöttem neki a lelkem. - ... És Noémi miatt az egész tervem romba dőlt. Utána a sráccal nagyon durván összevesztünk. Basszus és még neki állt fentebb, hogy én játszottam az érzéseivel meg...- nem tudtam befejezni, mert hirtelen magához rántott és megcsókolt.