Seventeenth

Hali Emberkék! 

Szóval, ahogy ígértem itt van a rész és itt van a második blogom linkje is: http://megszoksz.blogspot.hu/ Remélem tetszeni fog igyekszem hozni arra is rendszeresen a részeket. Jó olvasást. Ja és még mindig kéne valahogy jelezni, hogy legyen-e második rész, mert eddig csak egy vissza jelzést kaptam, aminek nagyon örülök, de egy ember nem mindig tud meggyőzni, bár lehet, hogy sikerül. Na  mindegy is, jöjjön a tizenhetedik rész! 

- Na mizújs? - pattant le mellém Nó egy farönkre.

- Semmi - válaszoltam, majd visszatértem előző tevékenységemhez és  bámultam a tüzet.
- Naaa, ne már! Ebéd óta nem beszéltünk rendesen. Még csak lese szúrtál, hogy elrontottam Krisz megalázását. Vacsoránál is csak arra volt időd, hogy kiborítsd a bilit. Hallod, hogy az mekkora nagy volt! - csapott a combomra és lepöckölt a válláról egy sajt darabot.

pár órával ezelőtt...

Olyan hirtelen történt az egész, hogy időm sem volt felfogni. Automatikusan visszacsókoltam. Annyira jól csókolt! Mint egy isten. Na jó ezt a srácot nem tudom mihez hasonlítani. Teljesen elvesztem. Egy másik világban voltam... De nem volt semmi tűzijáték. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Dávid lehunyt szemmel csókol. Kicsit megijedtem, hogy egy ilyen rendes srác szája az enyémre van tapadva, ráadásul még jól is csinálja, de én nem érzek semmit. SEMMIT. Komolyan egy teáskanálnak több érzése lehetett abban a pillanatban mint nekem. Elhúzódtam.  Dávid érdeklődve figyelt, majd megtörte a csendet.

- Bocs nem kellett volna... - nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem csináltál semmi rosszat. Az én hibám, mert visszacsókoltalak. - hadartam gyorsan és talpra ugrottam.
- Nem, nekem nem kellet volna megcsókolni téged. Hülyeség volt. - magyarázta - Pont most öntötted ki a szíved én meg letámadlak. Ez nem valami diplomatikus megoldás - nevetett kényszeredetten.
- Hát ez igaz - szögeztem le - De azt se mondhatjuk, hogy nem volt jó, mert az volt. Csak... - megakadtam. Nem tudtam hogyan közöljem vele: a csókja nem jelentett semmit.
- Csak nem volt meg a szikra - fejezte be helyettem, aminek nagyon örültem.
- Pontosan! Vagyis igazából a tűzijáték nem volt meg, de mindegy - helyeseltem.
- Tessék? - kérdezte furcsán.
- Semmi, semmi. Általában szoktam hülyeségeket mondani - legyintettem és felé fordultam - Barátok? - kérdeztem reménykedve.
- Barátok - mosolygott rám. Felállt és magához húzva megölelt, amit boldogan viszonoztam.
Elköszöntem tőle és elkezdtem visszafelé sétálni. Néha meg álltam, mert miután otthagytam Dávidot, Krisszel való veszekedésem őrületes tempóban tört utat magának a fejemben, hogy az össze boldogsághormonomat elpusztítsa. Minden egyes szava tűzként égett az emlékezetemben és nem volt víz, hogy eloltsam. Össze-vissza bolyongtam dühösen gondolkodva a történteken. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy mindent elmagyarázzak neki, de túl büszke voltam. Nem engedhettem meg magamnak, hogy én törjek meg először. Majd Ő bocsánatot kér! Mi vagyok én egy sajnálom élő képeslap? Végül is a meggyötört arcot nem kell vágnom, az már ott van a fejemen. Lehet, hogy elfogadná... Oké elég a mindenféle hülyeség összehordásból, még le kell csesznem Nót, hogy nem teljesítette a feladatát! Na jó nem cseszem le. Végül is nem ő tehet róla, hogy a hangommal mindenkit elkápráztattam. És amúgy is már nem érdemes Krisszen bosszút állni. Már nem. A kettőnk ügyét lerendeztük. Eléggé egyértelműen azt hiszem. Sóhajtottam egy hatalmasat és folytattam az utamat kifelé az erdőből.
Éppen időben értem az étkezőhöz, pont akkor szólalt meg a vacsorához hívó gong. Nó már a helyünkön ült és hevesen integetett felém, én meg a sorban állva vissza intettem neki. Gyorsan felkaptam egy tálcát, majd elvettem a tál spagettim, amit az egyik konyhás adott át nekem. Mosolyt erőltetve magamra elkezdtem Noémi felé sétálni, de... nem értem el odáig. Legalábbis nem úgy ahogy szerettem volna, mert véletlenül belerúgtam valamibe ( valszeg egy asztallábában ) és elvesztettem az egyensúlyomat. Ennek az lett a következménye, hogy a spagettim a tálcámmal együtt kirepült a kezemből és mind Krisz fején landolt. egy teljes örökkévalóságig csend volt az egész sátorban. Mindenki a reakcióját leste, amit nem is olyan későn meg is tapasztalhattam.
- Te meg mi a francot csinálsz? - Oké sajnálom, de nem tudtam komolyan venni. Így nem, hogy egy tál spagetti ott kuporgott a fején. Láthatta rajtam a kitörni készülő nevetést, mert megfogta a fején lévő kupacot és az arcomba dobta.
- Mi a szar? - most az egyszer nem szólt bele, hogyan beszélek, csak önelégülten vigyorgott. A többiek minket figyeltek feszülten, nem tudták mit lépünk következőnek. Megtudom érteni őket. Néha még magamat is meglepem pár dologgal.
- Ez csak spagetti - közölte velem Kira nagyon  "okosan".
- Na neeeeee - néztem rá nagy szemekkel, mintha nem tudnám, hogy az arcomon az elöbb egy marék spagetti landolt.
- Pedig jobb ha elhiszed - nézett még mindig azzal a tudálékosnak szánt fejével - És jobb ha tudod, nemáll jól - a mosolyát inkább hasonlítanám vicsorgáshoz, pedig ezt eddig csak az orvosoknál tapasztaltam. Annyira feldühödtem, hogy az összes tésztát, ami a tányérján volt az arcába borítottam.
- Áááááh - sipákolta - Te meg mi a francot képzelsz magadról?!
- Hidd el többet mint hinnéd és mind igaz - néztem rá lesújtóan, de nem sokáig mert vissza dobott. Ekkor érte el a mi kis vitánk azt a pontot, amikor egy nagyon eszes elüvöltötte magát:
- KAJACSATAAAAAAAAA!!!!!!! - és a vele szembelévő mellkasára dobta a saját kajáját. Kész. Ennyi kellett ahhoz, hogy kitörjön a háború. Mindenki mindenki ellen. Senki nem úszta meg legalább egy marék tészta nélkül. Mi hárman először döbbenten néztük, hogy mit váltottunk ki a tömegből, de miután megkaptam az első dobást a hátamra, nem hagytam annyiban: vissza dobtam. Mindenkit beborított a kaja. Érdekes látványt nyújthattunk, mint valami majom ketrecben etetéskor és ez nem állt messze a valóságtól. Észre se vettem, hogy a konyhások s beálltak, addig amíg a pult irányából nem kaptam egy találatot. Furcsának találtam, hogy középkorú nők kajával dobálóznak, de végül is vicces volt. Éppen egy nagy marék spagetti elől hajoltam el, amikor Bálint ordította el magát.
- Mi folyik itt? - tudtam, hogy nem teljesen ezt akarta mondani, hanem még valami oda illő szép kis káromkodást. Egyszerre hallgattunk el. Vagyis nem teljesen mert még hallottunk egy halk wáááááááá-t és egy tál tészta Bálint vállára esett. Majdnem elröhögtem magam, de csak majdnem. Lehunyta a szemét, majd felnézett. - Ki kezdte ezt az egészet? - hangja ingerült volt és a kis szemetek egyszerre mutattak rám és Krisszékre.
- Nem én kezdtem! - sikkantotta Kira.
- Nem is én - mondtuk egyszerre Krisszel és dühösen egymásra néztünk. Ez annyira nem hatotta meg Bálintot, mert újra kérdezett minket.
- Ki dobott először? - a hangából ki lehetett venni, hogy most már ne szórakozzunk vele.
- Ez egyszerű - mondtam - Krisz dobott először.
- Igaz ez? - nézett Bálint Kriszre.
- Igen - hajtotta le a fejét.
- Ugye tudod, hogy ez volt az utolsó húzásod? - értetlenül néztem felváltva rájuk. Milyen utolsó húzás?
- Igen - nézett bele Bálint szemébe.
- Akkor remélem tudod mi a dolgod. Takaríts ki és pakold össze a cuccodat, holnap telefonálok a szüleidnek.
- Mi a szar? - lepődtem meg, mire Krisz rám nézett.
- Hercegnő, nem beszélünk csúnyán - kisétált a sátorból én meg ott maradtam a többiekkel totál megdöbbenve.

Pár órával később...

Elgondolkodva baktattam a tábortűzhöz ( komolyan, ma szinte egész nap gondolkodtam, megfogok őrülni! ) és közben a lábamat bámultam, ahogy lépkedtem. Leültem a tűzhöz egy farönkre és belebámultam a sárgán csapkodó lángokba.

- Na mizújs? - pattant le mellém Nó egy farönkre.

- Semmi - válaszoltam, majd visszatértem előző tevékenységemhez és  bámultam a tüzet.
- Naaa, ne már! Ebéd óta nem beszéltünk rendesen. Még csak lese szúrtál, hogy elrontottam Krisz megalázását. Vacsoránál is csak arra volt időd, hogy kiborítsd a bilit. Hallod, hogy az mekkora nagy volt! - csapott a combomra és lepöckölt a válláról egy sajt darabot.
- Krisz elmegy - fordultam felé letörten, majd bámultam tovább a tüzet.