Tenth

Naaaaagyoooon bocsánat,hogy nem hoztam részt eddig,de anyám eltiltott a géptől. Most is telefonrólról írok szal bocsi az esetleges hibákért. Annyit még elmondok,hogy nemsokára jön az én kedvenc részem :) 
         Pusziii : happy hippie :D

- Huppsz,bocsi-mondtam először fel sem fogva mi történt. Aztán leesett.
- Úristen! Bocsi,  bocsi  én nem akartam -néztem rá sajnálkozva,de ő csak állt totál ledermedve. - Én tényleg nem akartam -hajtogattam tovább miközben könnyek szöktek a szemembe. Éreztem,hogy mindjárt bőgni fogok,amit nem akartam tekintettel az előttem álló megdermedt Kriszre. Nem akartam,hogy sírni lásson. Gyorsan kellett cselekednem,nehogy lássa  a könnyeim. Ezért teljesen meggondolatlanul lerúgtam a cipőimet és beletérdeltem a pocsolyába. Már nem tudtam megállítani,sírtam mint egy kislány akinek elvették a barbie-ját. Kotorásztam a telefon után és közben sírva hajtogattam: Sajnálom. De Krisz csak állt és nem szólt semmit.- Mondjuk én se tudtam volna megszólalni,ha a hiperszuper Iphone-omat beleejti egy idióta a pocsolyába.- A könnyeimen keresztül nem sokat láttam,de reménykedve tovább kerestem. Egyszer csak egy kéz végig simított az arcomon,ezzel letörölve könnyeimet. Felnéztem Krisz arcába,aki szomorkásan rám mosolygott.
- Csss ne sírj kérlek!-suttogta,mire én még jobban sírtam. Tudom, hülye vagyok,de olyan nyugodt volt a hangja hogy még annál is nagyobb bűntudatot ébresztett bennem,mint ami eddig volt. Felsegített,majd magához ölelt én meg a vállába fúrtam a fejem és ott sírtam tovább,míg ő nyugtatólag simogatta a hajamat.
- Hallod? Ne sírj! Az csak egy Iphone.- Csak egy Iphone?? Ez hülye!
- De beleejtettem a méregdrága izédet.-szipogtam.
- Majd lesz helyette másik csak ne sírj - kérlelt- a végén még azt hiszik, én vertelek a sárba.- Mire erőtlenül felnevettem.
- Ez az. Sokkal szebb vagy,amikor nevetsz- mosolygott vissza kedvesen.
- Mi?-  El sem tudtam hinni,hogy szépnek nevezett ENGEM.
- Semmi, vedd úgy,hogy magamban beszélek- válaszolt túl gyorsan és elengedett én meg észrevettem hogy kezdek reszketni a hidegtől.
- Azt mondtad szép vagyok?
- Hááát...-kezdte,de megakadt mert Kira tipegett hozzánk.
- Ti mit csináltok?- Kérdezte látszólag kedvesen,de közben egy gyilkos pillantást lövellt felém. A francba,hogy mindig rosszkor kell megjelennie!
- Mi... Ööö...-dadogtam és segítség reményében Kriszre néztem.
- Lív, megint leakart rohanni,de elesett a pocsolyában én meg mivel nem vagyok seggfej felsegítettem.- Ezt nem hiszem el megint!!! Annyira fel ment bennem a pumpa,hogy már nem is érdekelt a buzi telefonja. Meg akartam ütni,vagy valami durva sértést a fejéhez vágni.
- Deeee pontosan egy rohadt nagy seggfej vagy!!- Vágtam a fejéhez. Csak az volt a baj,hogy erre megint elkezdett idiótán vigyorogni.
- Atya Úr Isten! Már megint Lívia? Nem gondoltam volna rólad- fordult felém,majd Kriszhez- Gyere hagyjuk itt ezt a kis ribit.- Majd nagyon drámaian elfordult,Kriszt is maga után rángatva. Krisz még hátranézett és rám vigyorgott én meg annyira idiótának éreztem magam.

***



Az elmúlt néhány órában,amíg egyedül voltam,elképzeltem Krisz és az én halálomat . Többnyire Krisz halálai úgy végződtek,hogy hidegen tekintek rá,miközben ő éppen megfulladni készül,vagy már csak egy ujjal kapaszkodik egy szakadék peremén és sírva könyörög,hogy mentsem meg. Az egészben az volt a nehéz,hogy Kriszt nehezen tudtam elképzelni sírni. Az én halálaim általában mindig úgy végződtek,hogy halálos beteg vagyok és Krisz- szintén - sírva könyörög,hogy bocsássak meg a bunkóságaiért és bevallja,hogy totálisan belém van zúgva ezért ne hagyjam itt. De én kemény tekintettel elfordulok a fal felé és megbocsátás nélkül meghalok. Volt még olyan verzió is amikor Kira is ott volt-mivel ő ápolt - éppen a homlokomat borogatja én meg szépen egyenesen lehányom azt a gyönyörű pofikáját.

Csodaszép képzelgéseimből egy hang zökkentett ki.

- Hát te?- Kérdezte.

- Ááá,szia Nó! Én éppen a halálomat képzeltem el kismilliószor.-mondtam letörten.

- Krisz?-Kérdezte sokat sejtően.

- Krisz. De veled mi van?

- Hát, Petivel voltam.- mondta tömören.

- Ééés?- vártam a többit.

- Kicsit akaszkodó.

- Ezt meg hogy érted?-kérdeztem izgatottan.

- Aranyos meg minden,de nem az esetem. Úgy látszik én neki igen.

- Naaa, nézd a jó oldalát. Mivel totál beléd zúgott,biztos mindent megcsinál érted. Szerintem használd ki az alkalmat.- vigyorogtam rá.

- Kegyetlen vagy- nevetett.

- Rendben,akkor csak kérj tőle apróságokat,mint például hozzon neked kaját.-mondtam.

- Neeeeeem- nevetett még mindig.

- Pedig tök menő lenne -vontam vállat.- Figyelj Nó most mindjárt jövök csak kiszellőztetem a fejem. Oké ?-mondtam neki erőltetett mosollyal az arcomon.

- Rendben- a nézése olyan volt mintha tudná mire készültem.

Kiléptem az ajtón és a zsebemhez nyúltam,hogy kivegyem a telefonomat. Megszorítottam,majd határozott léptekkel elindultam az étkező sátor felé,mert valamit még elakartam intézni.